"Meggyszìnűn parázslik, majd hamuvá senyved,

Fogad közé szorult igazság benned.

Hogy leírni elég-e? Elég, csak ha szívom

Múzsám hűs füstjét, de hiába is szítom-

Mert jó ideje itt ül a csend e két vállon,

Súlya oly jelentős, hogy ülve alig állom.

Hogyan is írjam le a leírhatatlant?

Kis kazán fűti ezt a kétszínű
Katlant.

Mert ugyanaz a sorsa

Pipának és embernek

A parázs egyszer kialszik,

A szív pedig elernyed.

De addig se jut egyéb feladat,

Csak élni-

A szívnek dobogni kell-

A pipának meg égni."

- Sziládi Sándor -